"Néhány éve klubokban táncoltam, nem vetkőztem, ám e nélkül is sokan kurvának nézik a táncos-lányokat. E miatt nem is emelnék szót, mert egyrészt ez néha jogos, másrészt teljesen fölösleg volna. Itt aztán milliónyi ostoba beszólást kap az ember lánya a buta tahóktól, de viselni kell. Itt hallottam először, a klasszikust: „Kinyalnálak, mint Tódi a lecsós lábast". De ez csak egy a sok közül.
A történetem mégsem erről szól. Volt egy hely, ahová már több alkalommal hívtak minket, mármint engem és Bettit, a másik csajt, akivel jártam táncolni. Ebben a klubban szemezgettem egy ideje a dj-vel. Helyeske volt, én meg mindig alulöltözött voltam mikor találkoztunk, valószínűleg ez eredményezte a kölcsönös vonzalmat. Az egyik szünetben odajött hozzám, és rövid beszélgetés után (hogy vagy, merre laksz, mióta táncolsz, stb.) nagyon kedvesen felajánlotta, hogy hazavisz a buli végén, mert kiderült, egyfelé lakunk. Elfogadtam a fuvart, sőt örültem neki. Hajnalban álltam a klub hátsó bejáratánál, és vártam őt, mikor nagy meglepetésemre karonfogva jött ki a másik táncos lánnyal. Bettinek is elkerekedett a szeme, és én is csak bámultam bambán. A dj srác rögtön elmagyarázta a helyzetet: „Azt gondoltam, ti úgyis együtt táncoltok, mást is csinálhatnátok együtt." Betti végtelen naivságáról tanúbizonyságot téve megkérdezte, hogy mit. Jött is a válasz: „Beülünk együtt a hátsó ülésre, én középre ülök, aztán…" és mozdulatokkal jelezte, hogy vállmagasságból alhas tájékra akar lenyomni valamit mindkét kezével. Mérges lettem, bántani akartam és csak a tipikus sértés jutott eszembe: „Úgy hallottam, a méreteidhez egy nő is túl sok!" Elképzelhető, hogy betalált a blöff, mert a fickó úgy lefagyott, hogy Betti három hónapig röhögött utána rajta.
Mivel nem váltottuk be a hozzánk fűzött reményeket, megkaptuk, hogy hülye ribancok vagyunk. Mondanom sem kell, aznap is taxival mentünk haza."
