"Anno golyatäborban voltam törtent velem egy furcsa eset.Buliztunk,stikäban iszogattunk,de meg kis golyakent nem csinältunk nagy felhajtäst. A tanärok mär igy is többször szoltak, hogy lassan takarodni kene takarodni, vagyis tempo giusto az elöveteles tollasbälba. (Amugy bocs, hogy nincs ekezetem,de Ausztriäban elek.) A foci pälyänäl beszelgettünk, päran fiuk, länyok egyaränt.A tävolbol közben erkezett egy szervezö sräc. Olyan mäk volt a piätol, hogy nem is köszönt, csak beällt az arcomba. Hallgatta amit mondok, aztän amikor befejeztem, vagy röhögött, vagy helyeselve bologatott annak megfelelöen, hogy a mondat vegen le, vagy föl vittem a hangsulyt. Mär idegesitett, ezert arrebb älltunk. A fiu eltünt. Lätszolag, aztän ugy 10 perc es szerintem meg ket kör pälinka utän visszarobbant a kepbe, es lendületböl le smärolt. Persze elhuztam magam, es intöen annyit tettem hozzä:
-Ilyet nem jätszunk!"
